Igyekeztünk beszámolóinkat célszerűen felosztani, a kezdetek és a tanulás mellett azért így a végére szót kell ejtsünk a közösségről, az együttlétről és az összetartozásról is. Hiszen bár tanulmányutunk legfontosabb célja ismeretek megszerzése és azok alkalmazása volt, de azért mégsem egy katonai kiképző táborban, hanem egy jó hangulatú vadbiológiai táborban lehettünk.

Illusztrálására folyamatos boldog kedélyállapotunknak álljon itt a három fő összetevőről egy-egy kis rövid történet. A jóhangulat egyik letéteményesei helyi vendéglátóink, barátaink voltak. Azon túl, hogy kiváló szervezők és figyelmes vendéglátóink voltak azt hiszem a végére barátként is tekinthettünk rájuk. A rövid illusztráló történet lényege, hogy egyik nap mi soproni oktatók elhatároztuk, hogy egy magyaros vadpörkölttel kedveskedünk újdonsült barátainknak, ehhez már itthonról készültünk fűszerpaprika őrleménnyel és mivel hagyma és vörösbor volt, a szarvas húst pedig ideiglenesen sikerült kudu hússal kiváltani már csak egy délutáni program volt a megvalósítás. Ezt el is követtük miközben fekete barátainkat magyar nótákra is oktattuk közben, estére pedig elkészült a mű. A délutáni terepi programról beérkezett csapatot így már az étkezősátorban vadpörkölttel fogadhattuk, annak rendje és módja szerint. A megérkezett éhező csapat szépen le is ült a vacsorához, mindenkin a kellő izgatottság (mi akkor még azt hittük az étel minősége a kérdés), majd amikor mindenki szedett, a sátorban helyet foglaló Matusi belemártotta kanalát az ételbe majd határozottan letette a kanalat, fintort vágott és ékes magyarsággal megszólalt, hogy: hát ez nem finom. A meglepetéstől először szólni se bírtunk majd az akkor köpd ki frappáns válasz és a beszervezett diákok hangos hahotázása fogadta a produkciót.

A másik és legfontosabb motorja programunknak az alapítóként részvevő Csányi Erika volt, aki határozott elképzeléseivel, örökös tenniakarásával, jószándékú noszogatásával folyamatosan éberen és mozgásban tartotta a közösséget.

És természetesen az egyveleg harmadik összetevője a résztvevő diákok voltak. Akik a napok fogyásával igazi csapattá kovácsolódtak, jó hangulatot vidámságot vittek a mindennapokba. Velük kapcsolatban nem mehetünk el szó nélkül a mellett, hogy Botswanában megtartottuk az első egyetemi szakestet, ami egyben balekkeresztelő szakest is volt. Hallgatóink javaslatára egy angol nyelvű szakest keretében Csányi Erikát, egyetemünk volt hallgatóját, egyetemi polgárrá fogadtuk, aki a keresztségben a”Jótét lélek” nevet kapta.

Sajnos a terepi programok leteltek, de a kalandnak még nem volt vége. A tábori napok után beköltöztünk Maun városának kempingjébe és kezdetét vette a szociális munkával teli utolsó néhány nap. Itt a Knyphausen Foundation szervezésében faültetéstől a helyi gyerekek számára szervezett „Junior Ranger” táborban való játékos tanításon keresztül táborépítésig és bontásig sok feladatunk volt. Egy napot ismerkedhettünk Botswana népeinek kultúrájával, népszokásaikkal, ételeikkel is. Mivel erre az utolsó néhány napra (afrikai léptékkel) visszatértünk a civilizációba, itt már volt TV is, így esténként már a foci VB-s szurkolás is belefért.

Egyszer persze minden véget ér, most sem volt másként. A repülőgép július 12-én tette le a csapatot Ferihegyen. És most itthon vagyunk élményekkel, tapasztalatokkal teli, kicsit jobb az angolunk, kicsit más az életfelfogásunk.

Hihetetlen élményeinket nagyon köszönjük a Fauna és Flóra Alapítványnak és alapítójának. Mi résztvevők nagyon szerencsések voltunk és csak remélni tudjuk, hogy utánunk is lesznek még szerencsések, akik ezt a csodát láthatják, ezeket az élményeket átélhetik.

Köszönet és soha nem múló hála az Alapítvány mecénásának, támogatónknak.

Csányi Erika, Dr. Jánoska Ferenc és Dr. Sándor Gyula