Korábbi bejegyzésünkben az Alapítványunk által szervezett tavaszi gyakorlat első pár napjának élményeit osztottuk meg, a gyakorlaton részt vevő hallgató most újabb beszámolóban mesél Erdélyben megélt kalandjairól.

Mészárosné Gazsó Diána gyakorlati naplója II. rész

Pénteken kivételesen egy másik vadászhoz voltam beosztva (Boti), akivel korán reggel elindultunk a környékbeli sózók feltöltését elvégezni. Csendben jártunk az erdőben, hátha „meglátunk valamit”. Így mondják. Meredek kaptatón jutottunk fel a sózókhoz, ahol végre megtapasztalhattam, hogy milyen egy lucfenyő rengetegen átsétálni. Sajnos nagy a környéken a fakitermelés, igen ritkák már az erdészeti munkák által érintetlen területek. Sikerült is meglátnunk valamit, még pedig gímszarvasokat és egy őzbakot. Az úton, egy nagyon hasznos székely mondást tanultam, ami nekem személy szerint nagy kedvencem lett:

„Minden miértnek van egy azértje.”

A völgyben ahogy már éppen az autóhoz értünk volna, egy vad koponya maradványait pillantottam meg. Kiderült, hogy egy vaddisznó volt a tulajdonosa, de az agyarai hiányoztak. Találgattunk, hogy mi lehetett vele, esetleg az afrikai sertéspestis vitte el…de akkor hová lettek az agyarak?…

Jól átfújt a hideg szél, fent a patakok tetejét vékony jég fedte, jól esett ezután a vadászházban egy jó meleg tea és finom reggeli. Koradélután vércsapát fektettünk az Attila vérebének, Tapinak. Amíg a nyom „hűlt”, egyre távolabbi helyekre mentünk a kukoricával megrakott kis Polarissal. Eljutottunk a terület legtávolabbi pontjára is, a Manicskára, amiről megtudtam, hogy az egyik legjobb szarvasbőgőhely ősszel. Kukoricát helyeztünk ki az ottani szóróra. Majd visszamentünk a kidolgozott csapához, és Attila ráengedte a vérebet a kb. 2 órás nyomra. Tapi tökéletesen szerepelt.

Az esti program a szokásos lesre való kiülés, a szóró megfigyelése, hogy „lássuk, mi jön be”. A „Négyes” lesre terveztünk kiülni, ami nekem, alföldi lánynak félelmeim netovábbját jelentette. A medvék által kedvelt váltó megegyezik azzal az ösvénnyel, amin oda-és vissza lehet jutni a leshez. Ráadásul a les elfoglalása előtt kb. 1 órával helyeztünk kukoricát a szóróra, amikor is már egy nagy barnamedve ott falatozott. Persze kis hezitálás után elfutott. Ahogy jöttünk el a szórótól, egy másik nagytestű medve pedig éppen abba az irányba igyekezett, ahonnan jöttünk. Volt itt este izgalom a javából, amikor visszamentünk elfoglalni a helyünket a lesen. Nagy meglepetésünkre viszont egyik medve sem jött vissza, kivéve egy kisebb testűtől. Azért nem könnyű mesterség a medve kiismerése!

A szombati napot pihenéssel töltöttem. Végre kisütött a nap, így a vadászház szépen gondozott kertje tökéletes hely volt egy kis napfürdőzéshez. Jókat ettem, ittam, feltöltődtem a hosszú hét után. Vártam a vasárnapot, hogy milyen kalandok várnak rám ismét.

Vasárnap reggel összegyűlt a csapat, a terv a korábban elkezdett magasles befejezése volt. Szép időt ígértek, így bepakoltuk a kocsiba a bográcsot is, hogy paprikás krumplit (pityóka tokány) készítsünk. Illetve erre a feladatra külön személy volt rendelve, az én legfontosabb munkám a les lefestése volt. Ahogy az Attila rakta felfelé a les oldalának a léceket, úgy én azt kívülről azonnal festettem is le. Közben a másik két fiú a létrát rakta össze az építményhez. A bográcsban főtt paprikás krumpli is elkészült közben, a kiéhezett társaság jól belakott belőle. Főleg én, amit nem mulasztottak el megjegyezni a „kollégák”. Jó volt a hangulat, szó se róla. Igazán jól elhaladtunk már, amikor is egy hatalmas jégeső csapott le ránk. Amikor az elvonult, már nem esett olyan jól a munka, hisz a les elázott, csúszott, hidegre fordult az idő. Néhány elmaradhatatlan simítást még elvégeztünk rajta, és indultunk haza. Igazából már estére is járt az idő.

Hétfőre azt terveztük az Attilával, hogy sót viszünk fel egy hosszabb túra keretében a Koszorús hegyre. Reggel kocsival indultunk el, amit a hegy lábánál kellett hagyjunk, mert a lezúduló víz kimosta a felfelé vezető utat, így azon a nagy köves, sáros úton az autó nem tudott felmenni. Meredek hegyoldal váltotta a lankás lejtőket, patakok kísérték utunkat.

Szebbnél szebb erdei idilli csendélet tárult a szemünk elé. Mire felértünk a hegy tetejére, erőnk is fogytán volt már. Megpihentünk kicsit, előkerült a finom bundás kenyér is a táskából. Azon a kristálytiszta levegőn nem is eshetett volna semmi sem jobban. Ezután jött még csak a fekete leves. Mivel a szeptemberre tervezett szarvasbőgő helyet szerettük volna elérni, oda meg egy havas igazi érintetlen vadonon keresztül tudtunk csak eljutni. Szokatlan volt május első napján a havat taposni. De ez az út volt a kedvencem az összes közül, mert ilyet én még nem láttam. Volt, hogy térdig süllyedtünk a hóban, de nem bántam. A hatalmas, fejszét sosem látott ősfenyők látványa, az érintetlen természet felülmúlt mindent. Attila persze nem volt rest felhívni a figyelmemet friss medvenyomokra, amitől engem kivert a veríték. Egyből gyorsabban kapkodtam a lábaimat. Végül medvével való találkozás nélkül eljutottunk a célunkhoz, egy korhadt lyukas fába sót helyeztünk, így küldetésünket teljesítettük. Ott fönt, a mindenek felett is megpihentünk kicsit. Megbeszéltük, hogy melyik hegyen jártunk már, hol építettük a magaslest, melyik hegynek mi a neve. Majd elindultunk vissza az autóhoz. Ez még egy hosszabb út volt, de lefelé mindig könnyebb a menet. Még az Ölvesben etettünk egyet a medvéknek és indultunk haza. Itthon Verus várt minket finom levessel és parázson sütött miccsel, hússal. Jót ettünk, ittunk, beszámoltunk a látottakról, aztán mindenki ment a dolgára.

Kedden Botival indultunk útnak, cserkelő ösvények kitakarítását terveztük be erre a napra, ill. néhány sózó sóval való feltöltését. Első utunk a Négyes területre vezetett, ahol egy igen meredek hegyen felkaptatva jutottunk el a sózó rönkhöz. Közben végig egy friss medvenyomot követtünk, ami bennem egy kis feszültséget okozott. Nyitott szemmel jártunk, csendben, hogy ne zavarjuk meg az erdő reggeli békéjét. Sikerült is elkapnunk egy jelenetet, amint négy jól megtermett fiatal gímszarvasbika a meredek lejtőn felfelé kaptat. Az agancsuk már fejlődőben, de már most lehet látni, hogy ezek aztán igazán mutatósak lesznek.

Útközben nyomelemzéssel és ürülék felismerésével is foglalkoztunk, milyen vadfaj, mennyi idős a nyom, mennyi idős lehet a nyom tulajdonosa. Ezek nagyon hasznos információk egy vadásznak, vadgazdálkodónak. Ezután tovább indultunk a Bartába, ahol beszórtuk kukoricával a szóró helyet, itt főleg vaddisznó várható esténként. Kitisztítottuk a cserkelő utakat is a lehullott falevelektől, száraz ágaktól, ami azért fontos, mert így biztosított a leshez való csendes, észrevétlen feljutás.

A Szép-erdő volt a következő állomásunk. A program ugyanaz volt, szóróra takarmány kihelyezése és cserkelő utak kitakarítása.

Este kimentünk még a Mocsárba kiülni a lesre. Leginkább vaddisznóra számítottunk, ehhez képest láttunk két őzbakot, egy anyamedvét három éves bocsával és két kan medvét. Fél 9 után, amikor kezdett sötétedni, indultunk a lestől vissza a kb. 200 méterre hagyott autóhoz. Ez nekem minden alkalommal felér egy éves adrenalin lökettel.

Szerdán ismét a sózók feltöltése volt a terv, ez minden tavasszal fontos feladat. Felmentünk az Ölvesbe is, ahol egy jól konstruált, az egyetlen kőből készült medveles található. A szóró környéke tele volt kisebb-nagyobb medvenyommal, ígéretesnek mutatkozik a medvejárás ezen a környéken. Itt is kitisztítottuk a cserkelőutat, mint minden eddigi les környékén. A Cigány-pataknál lévő sózót és a Mohosnál lévő sózót is feltöltöttük. Valahogy mindig úgy alakul, hogy amerre az utunk vezet, ott mindig éppen friss medvenyomok is vezetnek az erdőben, amitől még izgalmasabb a sózóhoz való eljutás. Sőt, kivételesen egy farkas nyomát is felfedeztük.

A vadásztársaság részt vesz egy országos szintű kutatási projektben, amelyben a barnamedve populáció felmérését végzik. Friss ürülékből való DNS minták gyűjtésével segítik a kutatásban résztvevők a projektet. Amint friss medve ürüléket találnak, amit nem érhetett eső, nem lehet három napnál régebbi, abból egy speciális folyadékba mártott pálcával mintát vesznek. Egy applikáción bejelölik a mintavétel helyszínét, pontos koordinátáit, különböző adatokat töltenek fel a mintához és beküldik a központba. Magát a mintát pedig a Megyei Erdészeti Hivatalnál adják le, akik továbbítják az illetékes szerv felé. A társaságnál ebben a témában Boti (Demes Botond) az illetékes személy.

Borítókép: Mészárosné Gazsó Diána