A nagybajomi kéthetes és hathetes gyakorlatok bemutatását követően cikksorozatunk következő állomása a Keleti-Kárpátok gyönyörű tájaira kalauzol bennünket. Az erdélyi Hertán Vadásztársaság már évek óta fogad egyetemi hallgatókat szakmai gyakorlatra, amelynek minden évben Kommandó mesés hegyi település ad otthont. Idén először a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem egy hallgatója a helyi természet és vadgazdálkodás tavaszi arcát ismerhette meg, később, július 31. és augusztus 13. között pedig a már jól bevált menetrend szerinti kéthetes nyári gyakorlaton fogadták a Soproni Egyetem hét hallgatóját. Élményeikről és tapasztalataikról a hallgatók tollából az alábbiakban olvashatunk.

Meleg fogadtatástól az igazán jó csapatig – első napjaink a gyakorlaton

Fülöp Anna Flóra

Hosszú utunk után este 9 órára érkeztünk meg a gyakorlat helyszínére, ahol szeretettel és meleg, finom vacsorával vártak bennünket. Már az első pillanattól fogva éreztük a kedvességet, és közvetlenséget, amellyel Attiláék fogadtak. Vacsora után a késői idő végett, csak egy gyors bemutatkozásra került sor, majd ismertetésre került a következő napi program.

Mészáros Gabriella

Első reggelünkön kopogó eső hangjára ébredtünk. A felhőbe és ködbe burkolódzott táj festői képe tárult elénk, ahogy kinéztünk az ablakon. És habár a látvány lélegzetelállító volt a munkafolyamatokat kissé visszavetette, emiatt Attila egy kis eligazítást tartott nekünk Kommandó jelenkori és közelmúlti vadászati szokásairól és jogszabályairól. Meglepetésemre hatalmas eltérés van a román és a magyar vadgazdálkodási törvények között. Az itteni szabályok sokkal kötöttebbek és szigorúbbak. A kommandói vadállományt pedig jelentősen megviselte az afrikai sertéspestis (ASP). A korábban virágzó vaddisznópopuláció (Sus scrofa) ma már csak ábránd, mérete és minősége megsínylette a kórt, így a vadászat tárgyát főként a gímszarvas (Cervus elaphus) vette át.

Attila ezt követően Kommandóról is mesélt. Kommandó egy elöregedő település, ahol már több az üdülésre vágyó látogató, mint a helyi lakos. Munkalehetőség híján a fiatalok inkább máshol próbálnak szerencsét az életben. A gombászás (főként rókagomba) és a vadgyümölcsözés (fekete áfonya, málna) által generált lejből élnek meg az emberek szinte egész évben. Említésre került még az agancsozás és az orvvadászat is. Az utóbbiból szerencsére nem származik számottevő kárja a helyi vadgazdálkodó szervezetnek. A narancssárga jelzés és a hegyvidéket sújtó gyakori villámbecsapódások miatt délelőtt Kommandót fedezhettük fel.

Ebéd után két csoportra oszlottunk, majd felvettük a kukoricát, hiszen a szórók feltöltése állt előttünk. A már megszokott platóra való fellapátolás helyett, itt a takarmány zsákokban várt ránk, hogy kivigyük a vad számára. Közben nagyon kellemesen elbeszélgettünk Attilával, aki nagyon szívesen válaszolt minden kérdésünkre. A fő célunkon kívül kisebb kitérő utakat is tettünk, hogy érdekességekkel gazdagíthassa az utunkat. Elmesélte, hogy a medvék szívesen hántolják le a fákat, amikor azok nedvét szeretnék felnyalogatni, illetve, hogy párzási időszakban akár ki is döntik őket.

Máris egy újfajta, manuális szórási módszert láthattunk, amire vendéglátónk úgy hivatkozott, hogy: „Nem biztos, hogy jó, de nekünk ez vált be.”

Az automata szórókat ugyanis a medvék könnyen elérik, így teljesen kifosztják, illetve tönkreteszik a létesítményeket. Az utolsó szórót néma csendben közelítettük meg. A közelében lévő zárt lesen feszülten figyeltük a tájat. Kis idő elteltével meg is jelent egy barna medve (Ursus arctos) a látóterünkben. Attila közben suttogva mesélt nekünk az állatokról. Kondíció mérésére leginkább a hasa és a füle árulkodik. Az ereje teljében lévő medve hasa nagy, lelógó, füle rövidnek látszik. A régebbi időkben amikor még lehetséges volt a medve vadászata a trófeabírálat a kipreparált bőr és bunda alapján történt. A mellkasnál végzett pontos bemetszés kulcsfontosságú volt, mivel így lehetett legjobban visszaadni az állat monumentalitását. Egy rosszul végzett nyúzás nagy pontveszteségekkel járhatott, így veszítve a piaci értekéből is. Különleges, „kommandói” módon a fiatal példányok felismerésére szolgáló fehér csík, előfordul, hogy itt felnőtt korban is megmarad. A mi példányunk egy három- vagy gyenge négyéves nőstény medve volt. Helyi elnevezésben „medvecske”, aki elég bátortalanul vette birtokába a szórót. Többször megállt fülelni, olykor el is hagyta a területet, de nem ment messzire csak a legközelebbi takarásba, ahonnan hamar vissza is tért. Nagyon élveztük a számunkra nem mindennapi állat megfigyelését.

Másnap megismertük a csapat harmadik tagját, Ricsit is. A vadászháznál elkezdtük a leshez szükséges deszkák összedarabolását és a platókra való felrakását. Mikor ezzel végeztünk három csoportra lettünk szétosztva, a mi csapatunk Boti vezetésével indult útnak, amely során szebbnél szebb tájakon jártunk.

Erdély gyönyörű hegyeit nem lehet megunni, ahogy a százéves bükkfák (Fagus sylvetica) látványát sem. Elsőre fel sem ismertük az autóból bükköket, teljesen más kinézettel rendelkeznek, mint a Soproni-hegyvidék már ismert fái. Kérgük göcsörtösebb, vastagabb és elágazóbb. Nincs már meg nekik a jól ismert egyenes, kínai bajszos törzsük, amikhez a mi szemünk szokott.

Elsőként értünk ki a helyszínre, aminek közelében egy juhnyáj legelt. Tavasztól nyár végéig vannak a legelőkön a pásztorral és a kutyákkal együtt, így a bőgéskor egymást a két társaság nem zavarja. A többiek más lesek kiegészítésével voltak elfoglalva, így a mi a lucfenyők (Picea abies) sokaságából válogattuk ki azokat, amelyek a les részeivé vállhatnak. Boti olyan fákat választott ki, amelyek még elég stabilan álltak, de koronájuk már halott volt, amúgy sem maradtak volna bent sokáig. Lábakhoz, támasztékokhoz, létra részekhez kerestünk megfelelő alapanyagot. Az általános méretek, amekkorára a rönkök lettek vágva 5; 3 és 1,70 m-esek voltak. Végezetül lapos köveket kerestünk, amik a talpak alá mehetnek, mivel nem kerültek elásásra. A kitermelt faanyagot visszavontattuk a tervezett les helyszínére. Két körben zajlott a szállítás, így közben volt időnk kipróbálni egy helyi sajátosságot. Már korábban említettem, hogy a helyiek egyik kereseti forrása az fekete áfonyaszedés (Vaccinium myrtillus). Ehhez egy házilag készített, fésű nevezetű eszközt használtunk. Alulról indítva a fésűk beleakaszkodnak a növénybe és ahogy a neve is mutatja, kifésüljük vele a gyümölcsöt. A fogak között az áfonya nem fér át így egy aljára rögzített tároló részbe kerül. Elég hamar lehet egy jó termésű helyen összeszedni akkora mennyiséget, amivel jól lakik az ember. Teljesen bele is merültem a szüretelésbe, hiszen az egyik kedvenc ételemről van szó.

Fülöp Anna Flóra

A másik csapatot Richárd vezette. Feladatunk elsősorban egy les korrigálása volt, amit tartósító-olajjal festettünk le, illetve egy padot kellett elhelyezni benne. Amint kész lettünk, a második állomás az Attila által vezetett csapat felé tartott, majd amint itt is elkészültünk feladatainkkal, az utolsó állomásra siettünk segíteni, ahol egy magaslest kellett felépíteni.

Mészáros Gabriella

Miután a minden csapat befutott, nekiálltunk a les megépítésének. Rendbe kellet tenni a leshez vezető cserkelőutat, kitisztítani minden rendelkezésre álló eszközzel (gereblyével, kézzel, lombfúvóval, és fűkaszával). Mások a les alapjainak lefektetésében segédkeztek. Úgy vettem észre, hogyha az alapokat sikeresen lefektettük onnantól már simábban haladnak a munkálatok. A külső falakhoz szükséges deszkák lefestéséhez fáradt gépzsírt használtunk. Nagyjából a les 70%-át tudtuk befejezni, de összességében szerintem jól sikerült.

Szerdán korán keltünk. Fél 6-kor pontosan érkezett Boti, hogy felvegyen minket és mentünk a szórókat és a sózókat feltölteni. Végül egy olyan szóróhoz érkeztünk, ahol a korábbiaktól eltérően a vad jelenléte rendesen megfigyelhető volt. A dagonyával színesitett szórót a medvék kevésbé látogatják, inkább a vaddisznó és a gím jelenléte a megfigyelhető. Az autózás közben láttunk egy fiatal, csapos őzbakot (Capreolus capreolus) és egy nyusztot (Martes martes), az utóbbi csak gyorsan átszökkent előttünk.

Csütörtökön reggel 9-re mentünk a vadászház udvarára. Ott már javában mentek a pakolászások egy délutáni bogrács kellékeivel. Annát és Gábort Attila kivitte a lesünkhöz, hogy együtt befejezzék. A többiek Boti vezetésével egy láprétre mentek. Feladatunk az ott lévő kerítés lebontása volt. Elsősorban egy feszítő és kalapács segítségével lefeszítettük a szegeket, amik összefogták az oszlopokat és a kerítést. Első ügyetlenkedések után hamar ráéreztünk a technikára. Miután a szegeket lefeszegettük, a kerítés részleteket fel kellett göngyölni. Ez bizonyult a nehezebb feladatnak.

A nyári hőségben a nap szinte égette a bőrünket, de hangulatunk felhőtlen volt, mindenki teljes erőbedobással dolgozott, így a negyedik napra egy igazán jó csapat keletkezett.

A munkát csak Boti felesége, Zita által készített bogrács miatt szakítottuk meg. Egy nagyon hangulatos kis kemping helyet alakítottak ki a magas fű takarásában, egy patak mellett. Mint mindig az étel kifogástalan volt. Délután 5-re értünk vissza és megbeszéltük Botival, hogy kimegyünk a már megszokott kisebb létszámú csapatunkkal lesre. Bár nehézkesen indult a medvelesünk, mégis nagyon jó hangulatban telt, folytot hangon nevetve próbáltunk csendben maradni, így szerencsénkre nem maradtunk le a 4 kanról és egy medvéről, amelyek meglátogatták a szórót.

A medve szemlátomást nem foglalkozott a vaddisznók jelenlétével, még akkor sem, amikor dominancia összetűzés alakult ki két kan között. Azonban volt olyan disznó, aki amint meglátta a medvét, inkább távozott is.

Persze nem ment messzire, az erdő árnyékából szemlélte lehetőségeit. Kicsit tovább maradtunk a kelleténél, ezért már sötétben értünk vissza. Botinak megköszöntük ezt a csodás kalandot és bementünk az épületbe, hogy felkészülhessünk a következő napra

Etető építés, medveles és egy éjszaka a lesen – a gyakorlat újabb kalandjai

Fülöp Anna Flóra

Pénteken újból egy összetettebb feladat várt ránk; etetőt kellett építenünk. Hasonlóan indult a nap, mint az előző, 9 órakor a vadászháznál volt a gyülekező, ahol felpakoltuk a szükséges kellékeket, illetve anyagokat, és útnak is indultunk a helyszínre. Ismételten más csapatok alakultak, ezúttal Attilával, Bodzával és Gáborral voltam egy csapatban. Mi érkeztünk ki először a helyszínre, majd felmértük a terepet, és el is kezdtük a takarítást, hogy könnyebben folyjanak a munkálatok. Hamar és pontosan építettük fel e vadgazdálkodási berendezést, mindenki, mindenben, mindenkinek tudott segíteni.

Bakondi Richárd

A nagyvadetetőt olyan helyre raktuk, amely a szarvasok egy kedvelt váltója mellett van, így a téli hideg és zord körülmények között jó táplálékforrást nyújt majd az állatoknak. Fontos az ilyen nagyvadetetőnél, hogy a tető tovább érjen a kosár résznél, hogy az esővíz lefolyjon a kosár mellett. Emellett kátránypapírral szigeteltük a tetőt, hogy a csapadék ne essen be és rohassza be a szalmát.

Fülöp Anna Flóra

Ahogy visszaértünk, ebéd után adódott egy lehetőség, hogy 7 órakor kimenjünk medvelesre. Ezzel a lehetőséggel Gabi és én éltünk. Viszonylag gyakran járok lesre édesapámmal, aki vadász. De a két érzés összehasonlíthatatlan. Egy kis izgalom itthon is van bennem, hisz az a vadászat sava-borsa. Ez viszont minden eddigi, vadászattal kapcsolatos élményemtől eltért.

A remény, hogy medvét láthatunk a természetes élőhelyén, hatalmas adrenalin lökettel töltött fel. Nyilván bármilyen más, honos vadállat látványa is élmény lett volna, de azt hiszem, itt titokban mindenki erre vágyik.

Az autót elhagyva Boti utasításai szerint igyekeztünk a lest a lehető legkisebb zajt csapva megközelíteni. Akkor úgy éreztem, hogy ezt az elvárást nem sikerül teljesíteni. Mintha másik dimenzióba kerültünk volna, ahol az idő másképp telik, a hang másként terjed. Időben hosszabbnak tűnt célhoz érni, mint ahogyan utólag felmértem a távolságot. A legóvatosabb lépés is hangos nyikorgásnak tűnt, ha pedig óvatlanul egy gallyra léptem, „úgy dördült, mint egy puskalövés„. Halknak szánt légvételem belülről úgy hallatszott, mint egy intenzív osztály lélegeztető gépének sípolása. Ez a belső nagy csinnadratta valószínűleg kívülről nem hallatszott, hisz ahogyan megközelítettük a lest, két medve már békésen falatozott a szórón. Láthatólag érzékelték a jelenlétünk, de különösebben nem zavartuk őket. Nem is tudom, pontosan, mit is éreztem akkor, amikor felfogtam, hogy alig 30-35 méter választ el a két fenséges ragadozótól. De azt tudom, hogy amikor elkezdtem felmászni a lesre, a jobb lábam megremegett. Ha nem tartanám magam alapvetően bátornak, azt mondanám: cseppet féltem. Alig helyezkedtünk el, amikor az egyik medve (a nőstény) rá is unt a társaságunkra, és békésen elcammogott. Hamarosan a hím medve is követte, de ő rohamos hirtelenséggel távozott. Kíváncsian vártuk, ki, vagy mi késztette menekülésre a környék csúcsragadozóját. Hatalmas derültségemre egy üzekedő őzpár volt. Így már értettem: medve uraság is tudja, a szerelem komoly dolog, nem állunk a természet útjába… a medve nem megijedt, hanem tapintatból távozott. Az este további részében csak élveztük az erdő hangjait, atmoszféráját. Életem egyik leghatalmasabb élménye volt, örülök, hogy itt vagyok, és vannak ilyen lehetőségeim.

Csapó Boglárka Bodza

Előző este Ricsivel és Attilával egy lesen töltöttük az éjszakát, ahol szerencsénk volt a szóró állandó vendégéhez, Celebhez, a barnamedvéhez, illetve egy kanhoz és egy 6 malacos kocához. Sajnos mindannyian csak sötétben érkeztek meg, így éjjellátóval tudtuk őket szemügyre venni, de még így is hatalmas élmény volt számunkra. Éjjel óránként megébredtünk, hogy van e változás a vendégkörben, de csak reggel 6-kor tért vissza ismét a medve, ekkor már napvilágnál. Cuccainkat és lelki erőnket összeszedve lemerészkedtünk a lesről, és elindultunk szórni és sózókat feltölteni. Később, a vadászházhoz visszaérkezve lemostuk az autót, hogy a hétvégi pihenésre rendben hagyjunk mindent. Társainkhoz visszatérve pihentünk és este részt vettünk a helyi falunapon.

Bakondi Richárd

A vasárnapi pihenőnap után a hétfői napnak újult erővel vágtunk neki. A délelőtt folyamán faanyagot szedtünk össze a keddi napra tervezett nagyvadetetőhöz, emellett még két szórót ellenőriztünk és etettünk meg. A nyomok alapján nagyon jó mozgás volt, mivel az előző napi kiszórt kukoricát a vaddisznó és a medve teljesen felszedték.

Mészáros Gaberiella

Este túrázni indultunk Attilával a terület legjobb bőgőhelyére. Út közben a vadgyümölcsök sokaságából válogatva lakmároztunk, ahogyan Attila kisfia, Zalán és kutyájuk Rolló is. Ahogy egyre haladtunk magasabbra szemünk elé tárult egy ismerős vonulat. Azt a szemközti hegyet tekinthettük meg, ahol az előző héten lest állítottunk. Meglepődve konstatáltuk, hogy az ottani kilátás helyszínén vagyunk. Így is lélegzetelállító volt a látvány, de ezzel a plusz információval valahogy még csodásabbnak tűnt. Tovább haladva a távolban gím tarvadakat pillantottunk meg, de csak egy pillanatra. Még feljebb érve távcsőben egy medvét láthattunk meg a szemközti hegyoldalon, ahogy valószínűleg áfonyát dézsmált.

Lakócai naplementével búcsúztattuk az erdélyi gyakorlatot

Zimány Gábor

Kedden készítettük el a vizsgafeladatunkat, azaz építettünk egy nagyvadetetőt. Nem volt biztató az időjárás még egy kicsit meg is áztunk, de hála Istennek kijavult az idő. A faanyagnak a nagy része az előző etetőből kimaradt, azt használtuk fel. Reggel indultunk a helyszínre, amit már az előző napon kinéztünk, kijelöltük hova kell rakni az etetőt. Az etetőt abban a völgyben állítottuk fel ahol a helyiek szerint jó szarvas mozgás van a téli időszakban. Ezt az etetőt is két élő lucfenyőre építettük. A helyszínre egy polarissal érkeztünk, mivel az úttól messze kellett vinni a faanyagot és a szerszámokat. Miután az etető szerkezetét összeütöttük, egyik szaktársammal elkezdtem a rácsként szolgáló fákat felszögelni – én felül, ő alul. Miután megvoltunk ezzel, elkezdtük bedeszkázni a tetőt. Időközben kátrányt is vágtunk a tetőre és miután a bedeszkázás készen lett, feladogattuk azt is. Miután a vizsgamunkánkkal sikeresen elkészültünk összepakoltunk, majd én elmentem az egyik vadőrrel még egy szórót megszórni kukoricával, utána indultunk hazafelé.

Lakat Olivér

Második hetünk szerdai napján a csapat a szokásos módon reggel 9 órára ért a vadászházhoz, ahol megpakolt polariszok vártak minket, amiken minden anyag volt, ami egy magasles megépítéséhez szükséges. A hatalmas területnek köszönhetően másfél órás izgalmas, erdei utazás után elértünk arra a hegygerincre, ahova vadőreink elképzelték az építményt.

Szijártó Máté

A feladat egy les összeépítése volt, de mindenek előtt a megfelelő hely megtalálása és a szerkezeti elemek helyszínre szállítása. A munkálatok első felében segítettem tűzrakóhelyet találni és tüzet gyújtani az ebéd elkészítéséhez, majd a lesnek én csináltam a létráját illetve a stabilizáló oldalsó fákat. A lest későig építettük, ezért másra nem jutott időnk azon a napon.

Fülöp Anna Flóra

Másnap később, 10 órakor kezdtünk. Egy cserkelőút tisztítására siettünk, először Attilával és Bodzával, hárman mentünk takarítani egy utat, itt gereblyéltünk, összeszedtük a nagyobb ágakat és lombfúvóval mentünk végig az úton. Ez a terület a Hertan Vadásztársaság legjobb bőgőhelye, ahol rengeteg szarvas fordul meg, akár egyszerre 6-8 bika is bőghet. Attila úgy mondta, hogy 10 szarvasból, 6 itt esik el.

Bakondi Richárd

Mivel hamarosan kezdődik a bőgés ez az egyik legfontosabb dolog azokon a területeken, ahol szeptemberben bőgő bikára vadásztatnak. Először a csapat különvált és a völgy két oldalában csináltuk meg az utat, majd lent a völgyben kifelé a hegyoldalba. Lényege ezeknek az utaknak, hogy a vadász csendesen és a legzavartalanabbul tudjon a bikához hozzáférkőzni. A kaszált útvonal után a fűrésszel a belógó ágakat vágtuk le és gereblyével kisepertük a lehullott tűlevelet. Majd a végén lombfúvóval lefújtuk a még rajta maradt nyesedéket, és egy szép és igényes munkát adtunk ki a kezünkből.

Mészáros Gabriella

Minden jónak is véget kell érnie valamikor és így érkeztünk meg mi is az utolsó napunkhoz. 10 órakkor gyülekeztünk a már otthonként kezelt vadászház udvarán, ahova úgy jártunk be, mintha haza jöttünk volna. Ricsi autójának platójára szénabálákat kezdtünk el felpakolni, hogy feltöltsük az etetőket, köztük azt is, ami a vizsgamunkánk volt. A 4-es szórónál kezdtük az utunkat. Itt először a régi szénát kellett eltávolítani, hogy helyet csináljunk a friss adagnak. Eközben Anna, Bodza és Máté egy „hidat” újított fel, ami arra szolgált, hogy ne süllyedjen el az ember a dagonyában, miközben a szórót látogatja. Azt az etetőt, amit mi építettünk én tölthettem fel belülről. Igazán mókás volt, ahogy az építmény belsejében próbáltam eloszlatni a bálákat.

Búcsúzóul felmentünk Lakócával szembeni hegyre egy elhagyatott pásztorlakhoz, ahol sütögettünk és beszélgettünk. Az eső is eleredt, de a hangulatunk megmaradt és az étel, mint mindig, kifogástalan volt.
Visszafelé felmentünk Lakócára autóval, ahol lélegzetelállítóan szép látvány tárult elénk. Úgy érzem ez méltó befejezése volt a kéthetes erdélyi gyakorlatunknak.

Nehéz volt mindenkitől búcsút venni, hozzánk nőttek az emberek és a település is. Ha a jövőben lesz még lehetőségem, szeretnék még egyszer visszatérni ide és remélem, hogy Kommandó hegyekkel ölelt erdeje régi barátként üdvözöl majd.

Fülöp Anna Flóra

A legutolsó napon, amit itt töltöttünk már nem a munkával telt. Attila 10 órakor lekönyvelte a gyakorlati naplókat, majd elbúcsúztunk egymástól. Ez a két hét erdélyi gyakorlat csak adott számunkra, életemben nem telt még el ilyen gyorsan ennyi idő, annyira jól éreztem magam.

A gyakorlat során még jobban realizálódott bennem, hogy igenis ezen az úton szeretnék haladni, hisz, ha ennyire élveztem, amit itt csináltam, akkor tudom, hogy azt otthon még ennél is jobban tenném, illetve élvezném. Sok szakmai tapasztalatot szereztem a szűkös 14 nap alatt, melyeket fogok tudni hasznosítani ebben a szakmában. Remélem a jövőben is lesz lehetőségem kijutni ide, és hasznos tagja lenni a jövendőbeli csapatnak is.

Borítókép: Csapó Boglárka Bodza