Elérkezett a szakmai gyakorlat utolsó hete

A harmadik hét történései

Elérkezett a szakmai gyakorlat harmadik és egyben utolsó hete, ami a korábbi hetek tapasztalatait újabb ismeretekkel és élményekkel gazdagította. A hét elején már ismerős feladatokat láttak el a hallgatók; folytatták a magasles építés munkálatait, vadászösvényeket, cserkelőutakat tisztítottak meg az avartól és aljnövényzettől, valamint újabb, szövevényesebb cserkelőutakat alakítottak ki. Egyik nap egy közeli erdőrészletben az afrikai sertéspestis miatt feleslegessé vált disznó befogót bontottak szét, de lehetőségük volt ismét medvelesre látogatni is.

„A medvék most sem hagytak cserben minket, láthattuk a Nagy Barna nevezetű mackót, illetve egy disznó is megjött csemegézni a szóróra. Egyáltalán nem zavartatták magukat a másik jelenléte miatt, békésen habzsolták a kukoricát egymástól 3-4 méterre.” (Récsei Kata)

A közelítő búcsúra felkészülve esti programjaik során meglátogattak egy közeli patakot, ahol kavicsokat gyűjtögettek, az utolsó estén Lakócára látogattak, ahol az eléjük táruló gyönyörű kilátás megszemlélése után egy menedékháznál rakott tűz körül töltötték a jó hangulatú estét, majd az utolsó napot egy kis ajándéknak szánt áfonyaszedéssel fűszerezett túrával töltötték.

A hallgatók az Erdélyben szerzett élményeiket a következő sorokkal zárták:

“A legérdekesebb és legszebb esemény számomra a héten az ezer éves határ meglátogatása volt, illetve az azutáni sütögetés, mely során még beszélgethettünk egy jót a vendéglátóinkkal.” (Vágó Sára)

“A kedvenc részem a hétben a lakócai kirándulás volt, és a hegytetőről nyíló lélegzetelállító kilátás, illetve utána a sütögetős közösségi este a számomra kedves emberekkel, akikért hálás vagyok, hogy megismerhettem őket.” (Illés Anna)

“Még jobban fájt eljönni Kommandóról, mint tavaly. Kommandón elég egy nap, hogy elvarázsoljon, mi újabb 3 hetet tölthettünk el ott, amiért nagyon hálásak vagyunk!” (Récsei Kata és Pálfy György Dániel)

Borítókép: Récsei Kata

Kapcsolódó bejegyzések

LOG IN

Don’t have an account? Sign-up here