Barkóscinege kaland – újabb tábori élményeink

Természetvédelmi nyári táborunk első napján megismerhettük lelkes és kíváncsi táborozóinkat, akikkel másnap bele is vágtunk a környező élőhely és a helyi vadfajok jellegzetességeinek felfedezésébe, kezdeti tábori élményeinkről előző posztunkban írtunk részletesen.

A tábor következő napját az év madara után „barkóscinege kaland” fantázianévre kereszteltük, hiszen a teljes napot a hazai madárfajoknak szenteltük. Korai ébredésünket követően utunk a Sumonyi Madárvonulás-kutató Állomásra vezetett, ahol reggel 7 órától a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranya Megyei Csoportja által szervezett madárgyűrűzés közben rengeteg érdekes információt ismerhettünk meg Lukács Zoltántól a hálóban befogott különböző énekesmadarakról, majd távcsöveinkkel és határozókönyveinkkel felszerelve a környező halastavak körül megtett rövid túrán csodálhattunk meg néhány egyedet a fellelhető nagyobb testű fajokból. Az 5:30-as ébresztő és a hőség hatására az ebéd utáni valóban csendes pihenőt követően a gyerekeké volt a főszerep. Madárénekes játékos ráhangolódást követően táborozóink csapatokba rendeződve dolgoztak egy-egy általuk választott madárfaj ötletes bemutatásán, amelynek eredményéül színes plakátokon keresztül ismerkedhettünk meg részletesebben a fehér gólyával és a fácánnal. Mindeközben persze mi sem tétlenkedtünk, a nap során elhangzott rengeteg új ismeretből egy kis kvízzel készültünk a gyerekek számára, amelyben olyan kérdésekre kerestük a választ, mint például, hogy miről kapta nevét a seregély, hogy miért énekel a fülemüle éjfélkor, vagy éppen melyik Észak-Európa leggyakoribb énekesmadara.

Szerda délelőtt ismét vadászias témákat érintettünk, a reggeli közös nyújtózkodást követően Agyaki Gábor fogadott bennünket a Martonfai Vadász és Ifjúsági Központban. Az állandó kiállítás megtekintését követően fogadóink vadászkürtös bemutatóval készültek, majd egy-egy hangszert megragadva bárki próbára tehette magát (tüdejét és száját) és egy kis útmutatást és bátorítást követően nagyot fújhatott a vadászkürtbe. A hangzavarban több ígéretes dallam is felcsengett, így minden bátor és lelkes jelentkező egy kis sikerélménnyel gazdagodva térhetett át a következő programra, amely során a hazai vadászati gyakorlatban alkalmazott néhány vadászkutyafajtával ismerkedhettünk meg. A jóhangulatú bemutatón többek között az airedale terrier Kalóz példáján keresztül megismerhettük, milyen eredményre vezet egy jó kiképzés. A programot záró közös nagy fagyizást követően hazafele vettük az irányt, ahol finom ebéddel vártak bennünket.

Délután a Duna-Dráva Nemzeti Park területén található Boki-Duna halászati bemutatón vettünk részt, ahol Omacht Zoltán természetvédelmi őr elmesélésében ismerhettük meg részletesebben az élőhely jellegzetességét és történelmét, tanulhattunk az emberek mindenkori viszonyáról és együttéléséről a Dunával, hallhattunk a fokgazdálkodás érdekességeiről és láthattunk különböző halászati eszközöket is. A program végén egy finom halászlé elfogyasztását követően tértünk vissza szállásunkra Békáspusztára.

Hosszú és élménydús napokat tudhatunk magunk mögött, de azért szerencsére közel se a vége, holnap a vizes élőhelyek érdekességeit fedezhetjük fel igazán közelről.

Kapcsolódó bejegyzések

LOG IN

Don’t have an account? Sign-up here