Evezés, tábortűz, kvízek és játékok – a tábor utolsó napjai

Csütörtökre elérkeztünk az utolsó teljes tábori napunkhoz. Az eddigiekben is sokféle élménnyel és ismerettel gazdagodtunk, programjaink fő témáit a vadászat és vadfajok, a hazai madárfajok, illetve az ártéri élet és gazdálkodás alkották. Ma ismét a Duna vizére eveztünk, délelőtt a Külső-Bédán megtett kenutúrán megismerkedtünk a vizes élőhelyek sajátosságaival, megtudtuk például, hogy hány százalékát borítja víz Béda-Karapancsának, melyik fajról írta Móra Ferenc A cinege cipője című versét, de megismertük azt is, hogyan terjeszti a fagyöngyöt a léprigó. Sok érdekességet hallottunk és láttunk, az észlelt fajok közül csak párat kiemelve, volt szerencsénk bakcsóhoz, szürke gémhez, kormoránhoz és parti fecskékhez is. Az evezés során a hajóink között néhányszor kibontakozott verseny tovább fokozta a jó hangulatot és a közösségi élményt. Az evezést követően visszatértünk szállásunkra, ahol az ebédhez és délutáni programjainkhoz a Csányi Alapítvány operatív igazgatója, Dr. Radoszáv Miklós csatlakozott hozzánk.

A délutáni programot a hétfőn kihelyezett vadkamerák képeinek elemzésével kezdtük. Nagy örömünkre az elmúlt napokban sokféle élőlényt sikerült lencsevégre kapnunk, a fotókon szerepelt borz, csuszka, vaddisznó, gímszarvas, vörös róka, fekete és fehér gólya, illetve szürke gém is. Ezt követően újabb két kvízzel leptük meg a táborozóinkat. Elsőként, a „Ki a legvadabb ász?” címet viselő kvíz kérdéseivel a gyerekek vadászat, vadászati hagyományok és vadfajok témakörben szerzett ismereteiről tájékozódtunk, majd a vizes élőhelyek témájában hallott érdekességekről kérdeztük őket. Jó érzés volt tapasztalni, hogy mennyi ismeret és információ ragadta meg a táborozókat a programokról.

Utolsó közös tábori esténken a tábortűz köré gyűltünk, ahol egy meghitt és jóhangulatú közös énekléssel zártuk ezt az újabb tanulságos és élményteli napot.

Másnap, a táborzáró eseményen újabb vendégek csatlakoztak hozzánk. Alapítónk, Csányi Erika, az alapítvány kuratóriumának elnöke, Dr. Sándor Gyula, a kuratórium két tagja, Dr. Szőts József, illetve Dr. Heltai Miklós és felesége, Heltai Anikó látogattak meg bennünket. Az eseményen a gyerekeknek lehetőségük nyílt bemutatni mi mindennel foglalkoztunk a héten, ám egy kis csavarral készültek a csapatok. Játékmesteri szerepbe bújva a táborozók ugyanis egy három állomásos játékra invitálták vendégeinket, amely során a játékosok különböző tematikus feladatok megoldásával szerezhettek pecsétet menetleveleikre. A feladatok között szerepelt egy kvíz a vizes élőhelyekről, egy madárfajok témájában készített társasjáték, illetve egy vadfajokkal kapcsolatos memóriajáték és állathang felismerés is. Vendégeink sikerrel vették a sokszínű kihívásokat, így a játék végén egy jól megérdemelt közös nagy ebéddel zártuk a programot és ezzel az első természetvédelmi nyári táborunkat.

Bízunk benne, hogy a tábor sok-sok felejthetetlen élményt és megannyi új ismeretet biztosított táborozóink számára és örömmel tölt el bennünket, hogy a hét során összekovácsolódott közösségünkben a természet iránti szeretet közös érték.

A tábori jó hangulathoz nagyban hozzájárult a fogadóink kedvessége, figyelmessége és persze a mindig jóízű ételek, amelyekért hálásak vagyunk a Békáspuszta Vadászház csapatának! Köszönjük, hogy felajánlásukkal egy igazán különleges, természetközeli helyszín adott otthont első táborunknak!

A csapat (első sor: Éles Annamária, Szép Hanna, Henter Viktória, Santos-Horváth Emily, Torma Krisztián, Gilikter Máté, Gázsik László, második sor: Balog Maja, Laczkó Csillag Levendula, Kovács Krisztina, Kondricz Bendegúz, Gajdácsi Kamilla Renáta, Gaál Dorottya, harmadik sor: Daczó Dorka, Ács Ádám és Werner Attila)

Kapcsolódó bejegyzések

LOG IN

Don’t have an account? Sign-up here