Alapítványunk idén is pályázatot hirdetett vadgazdálkodási felsőfokú képzésben részt vevő hallgatók számára kötelező vagy önkéntes szakmai gyakorlatuk letöltésének támogatására. A pályázat keretein belül összesen három helyszín fogadta a kéthetes nyári gyakorlatra érkező hallgatókat; Nagybajomban a Dél-Dunántúli Fauna Vadászati Társaság, Szántódon a SEFAG Zrt., Erdélyben pedig a Hertan Vadász Egyesület.
Idén két turnusban a Soproni Egyetem, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem összesen hat hallgatója szerezhetett gyakorlati tapasztalatot Nagybajomban. A hallgatók a gyakorlat során többek között részt vettek a vadászterület vadgazdálkodási berendezéseinek karbantartásában és építésében, kora reggeli és esti vadmegfigyeléseken, gyakorolhatták a trófeabírálatot és megismerkedtek a nagyvad befogás és a vadkár elleni védekezés módszereivel.
„Mikor megpályáztam az alapítványnál ezt a gyakorlati lehetőséget egyszer átfutott a fejemen, hogy jó ötlet-e ilyen távol menni, lesznek-e olyan dolgok, élmények, ami miatt meg fogja érni két hetet ott töltenem? Most, a gyakorlat végeztével teljes mértékben tudom, hogy megérte ide jönnöm, ugyanis rengeteg mindennel gazdagodtam. Sok új tapasztalat, élmény és munka járt ezzel a két héttel és ezen felül rengeteg olyan emberrel ismerkedtem meg, akiknek hatalmas tudásuk és elkötelezettségük van ebben a szakmában. Innen is szeretném megköszönni nekik a ránk áldozott időt.”
(Bozzai Bence)
” A két hét alatt számomra kifejezetten a híd építése, a befogó és a malacetető készítése volt a legérdekesebb tapasztalatszerzési lehetőség. A legjobb élményem a múlt szombat esti vaddisznó vadászat volt, ami nagyon izgalmas volt végig. A legnagyobb tanulság a tegnapi ragadozóvadászat volt, ahol kiderült, hogy mennyire is territoriális állat a sakál és hogy mennyire nehéz rávadászni és hogy még több türelem kell az elejtéséhez, mint más vadfajhoz. A leghasznosabb ismereteket pedig a bőszénfai kirándulásunk során szereztem, ami a későbbiekben biztosan hasznomra válhat.”
(Rosta Dávid)
„Őszintén elmondhatom, hogy nagyon jól éreztem magamat ebben a két hétben. Rengetek új dolgot tanultam a vadgazdálkodásról, a szakmáról, a vadról, természetről, a trófeabírálatról és még folytathatnám. Nagyon sok új tapasztalatot szereztem, sikeresen részt vettem az első vadászatomon, közelről halhattam szarvasbőgést, megfigyelhettem többször is, hogy történik a vaddisznóskertekbe a vaddisznó befogás, segíthettem a területen lévő berendezések építésében, gyakorolhattam a koronglövészetet. Nem tudnék egy élményt kiemelni ebből a két hétből, hisz mindennap megannyi új dolgot tanultam, éltem át. Nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen a szakmai gyakorlaton és az biztos, hogy az itt tanultakat, majd a jövőben fel fogom tudni használni.”
(Sörös Kata)
Bízunk benne, hogy a kéthetes nyári gyakorlaton a hallgatók olyan tapasztalatokkal és ismeretekkel gazdagodtak, amelyek elkísérik őket tanulmányaik és szakmai pályafutásuk során. A hallgatók élményeibe az alábbi kisfilmen keresztül nyerhetünk betekintést.