Alapítványunk pályázatot hirdet a Csányi Alapítvánnyal közösen szervezett, Kölked-Erdőfű pusztán 2024. július 29. és augusztus 3. között megrendezésre kerülő természetvédelmi nyári gyermektáborban történő önkéntes tevékenység végzésére.
A tábor során az összesen 12 fő 5-8. osztályos gyermek különböző természetvédelmi szakmai programokon keresztül ismerkedhet meg Béda-Karapancsa gazdag növény- és állatvilágával, természeti értékeivel, a vizes élőhelyek jellegzetességeivel és a vadászat természetvédelmi jelentőségével. Délelőttönként szakmai partnerek által vezetett programokon vesznek részt a táborozók (pl. madárgyűrűző bemutató és terepi madarászás, szakvezetett kenutúra, hazai vadfajok és vadászati hagyományok bemutatója stb.). A délutáni játékos, kreatív és csapatépítő természetvédelmi foglalkozások saját szervezésben valósulnak meg, amelyek célja az ismeretterjesztés, elősegíteni a frissen szerzett tudás elmélyítését, lehetőséget biztosítani a gyermekek gyakorlati és csapatmunka során hasznos készségeik fejlesztésére, kapcsolatuk erősítésére a természettel, továbbá lehetőséget biztosítani természet ihlette alkotásvágyuk kifejezésére is.
A pályázat célja olyan önkéntes toborzása, akivel közösen segítjük a táborozókat természeti ismereteik élményalapú bővítésében. Csatlakozz önkéntesként a csapatunkhoz; tervezz egy hazai vadfajokról, vadgazdálkodásról szóló vagy bármilyen tetszőleges természetvédelmi témájú kétórás programot a gyermekek számára és valósítsd meg az ötleted a táborban!
A tábor során számítunk rád:
- a gyermekek felügyeletében a tábor teljes ideje alatt,
- az éjszakai ügyelet során (előre megbeszélt beosztás szerint),
- egy ~kétórás szakmai program megtervezésében és megtartásában,
- aktív részvételedre a különböző programokon, a közös játékokban.
Amit biztosítunk számodra:
- szállást a tábor teljes ideje alatt,
- napi ötszöri étkezést (kivéve az érkezés és a távozás napján),
- utazási költség elszámolásának lehetőségét,
- részvételt a tábor programjain.
A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:
- kitöltött pályázati adatlap,
- a tervezett kétórás szakmai program részletes bemutatása (a program célja, az átadni kívánt ismeretanyag, helyszín, menetrend, eszközigény stb.),
- motivációs levél,
- fényképes szakmai önéletrajz.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2024. május 15.
A részletes pályázati kiírás és a pályázat leadásához szükséges pályázati űrlap alább letölthető.