Evezés, tábortűz, kvízek és játékok – a tábor utolsó napjai

Csütörtökre elérkeztünk az utolsó teljes tábori napunkhoz. Az eddigiekben is sokféle élménnyel és ismerettel gazdagodtunk, programjaink fő témáit a vadászat és vadfajok, a hazai madárfajok, illetve az ártéri élet és gazdálkodás alkották. Ma ismét a Duna vizére eveztünk, délelőtt a Külső-Bédán megtett kenutúrán megismerkedtünk a vizes élőhelyek sajátosságaival, megtudtuk például, hogy hány százalékát borítja víz […]

Barkóscinege kaland – újabb tábori élményeink

Természetvédelmi nyári táborunk első napján megismerhettük lelkes és kíváncsi táborozóinkat, akikkel másnap bele is vágtunk a környező élőhely és a helyi vadfajok jellegzetességeinek felfedezésébe, kezdeti tábori élményeinkről előző posztunkban írtunk részletesen. A tábor következő napját az év madara után “barkóscinege kaland” fantázianévre kereszteltük, hiszen a teljes napot a hazai madárfajoknak szenteltük. Korai ébredésünket követően utunk […]

Üdv Békáspusztán! – kezdetét vette első természetvédelmi táborunk

Csoportfotó

Vasárnap indult a Csányi Alapítvánnyal közös szervezésben megvalósuló első természetvédelmi nyári táborunk. Békáspusztai táborhelyünkön összesen 12 gyermek foglalta el szállását. Az első napot játékosan, főként egymás és környezetünk megismerésével töltöttük. Utóbbi részeként a különböző érzékszerveink használatán keresztül tapasztaltuk meg a minket körülvevő természet sokszínűségét és tanultunk a biológiai sokféleségről, majd azt is leteszteltük, vajon melyik […]

Pályázati felhívás: önkéntes tevékenység

Alapítványunk pályázatot hirdet a Csányi Alapítvánnyal közösen szervezett, 2023. augusztus 13-18. között Békáspusztán megrendezésre kerülő természetvédelmi nyári gyermektáborban történő önkéntes tevékenység végzésére. A tábor során számos természetvédelmi szakmai programon keresztül ismerkedhet meg az összesen 12 fő 5-8. osztályos gyermek a vadászat természetvédelmi jelentőségével, a vadászebekkel való közös munkával, lehetőségük lesz saját tapasztalati úton közelebbről tanulmányozni […]

A Vadvilág Világnapja alkalmából

Március 3-án ünnepeljük a Föld vadon élő növény- és állatvilágát, annak sokszínűségét, valamint hozzájárulását életünkhöz és bolygónk egészségéhez az ennek dedikált napon, a Vadvilág Világnapján. Az idei világnap mottója Együttműködésben a vadvilág megőrzéséért!, hiszen a vadvilág hatékony védelméhez sok különböző szereplő együttes erőfeszítése szükséges, amelyben az egyéni törekvések éppolyan fontosak, mint a közösségi, nemzeti és […]

LOG IN

Don’t have an account? Sign-up here